Egy igazi Balatoni Ember hagyatéka!

 

 

Tőle megszokott csendes szerénységével, hosszas és fájdalmas betegségét és a sorscsapásokat példamutató türelemmel tűrve, 75. születésnapja előtt egy héttel örökre távozott körünkből szeretett barátunk, Dr. Gérusz Miklós!

 

A hír igaz, hiánya fájó és örök!

 

Élete, sorsa számtalan igazán elgondolkoztató példával szolgál valamennyi gondolkodni, mérlegelni, értékelni és érezni képes embertársunk számára.

 

Balatonberényben született, ott, majd Balatonvilágoson élt, tanult. Egyetemi tanulmányai, majd munkája miatt Budapestre költözött, a szülők házából idővel nyaraló lett, a Balatonhoz ha csak tehette mindig hazatért.

Ízig – vérig szolid, szerény balatoni ember volt, sohasem hozta volna szóba, de büszke volt rá, hogy családjához fűződik a tóban a Gérusz akadó elnevezés.

 

A rendszerváltást követően kezdeményezője volt a Balatonvilágosi Alsótelep Üdülőinek Egyesülete újbóli megalakításának, amelynek első elnökévé is választották. Személye élő hídként, és jelképes kapocsként kötötte és köti össze végleg az idegen megszálló hatalom intézkedése miatt kényszerszünetre ítélt, de a szívekben mindig is élő háború előtti és a mai balatoni üdülőtulajdonosok civil szervezeteit, a gazdag fürdőegyesületi hagyományokat.

Tudatosan kezdte keresni, kutatni a hasonlóan gondolkodó és cselekvő társakat, és a már újjáalakult fürdőegyesületeket.

Kinyújtott keze kézfogásokkal, szövetségesekkel, barátokkal és baráttá lett társakkal találkozott.

 

1992-ben megalakult a Balatonparti Fürdőegyesületek Szövetsége, amely alapító alelnökévé választotta, munkáját Balatonért Díj adományozásával is elismerte és köszönte.

Tisztségről és egyesületi elnökségéről is csak egészségi állapota megromlása miatt mondott le, de mindvégig vállalta szövetségünkben a felügyelő bizottsági tagságot, így folyamatosan, közvetlenül tapasztaltuk következetességét, segítő, jobbító szándékát, és fogadtuk javaslatait.

 

Dr. Gérusz Miklós, eredményekben gazdag életútjára emlékezve vissza - visszatért a balatoni löszfalakhoz. Amit életében tehetett értük, azt megtette és köszönte, hogy segíthetett, de mindig felhívta figyelmünket arra, hogy mindez még kevés!

Egy igazi balatoni ember hagyta ránk szinte végrendeleteként: „Nem halogathatjuk a hosszú távú biztonságot megteremtő beavatkozást, a löszfalakat meg kell menteni, mert amit ma elodázunk, holnap többszörösébe fog kerülni!”

 

Szerencsésnek érezzük magunkat, hogy barátai, társai lehettünk, köszönjük,